40 éves osztálytalálkozó a Vajdában

 

Különös kéréssel fordult a ballagás előtti napokban a Vajda János Gimnáziumban 1972-ben ballagott osztály az iskolához. Kérték, hogy az iskola hagyományos ballagási ünnepségén résztvevőként vehessenek részt 2012. május 4-én. Osztályfőnökük Takácsné Varga Magdolna volt, akire nagy szeretettel emlékeznek vissza, mint ahogy ezt teszi valamennyi tanítványa. A rendhagyó osztályfőnöki órán az iskola jelenlegi vezetője tartott a részükre tájékoztatót az intézmény jelenlegi helyzetéről, ezt követően Ancsányi Mária fogadott osztályfőnök tartotta meg az ünnepi, ballagás előtti osztályfőnöki órát.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a volt diákok egy albumra való régi fotóval örvendeztettek meg bennünket, melyekből egy rövid válogatás az alábbi linken nézhető meg.

Megtekintés.

Az osztálytalálkozókra szeretettel vár vissza minden öreg diákot a Vajda.

 

Álláshirdetés


A Fejér Megyei Intézményfenntartó Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola

intézményvezető (magasabb vezető)
beosztás ellátására.

Bővebben...
 

Ideiglenes felvételi jegyzék a 2012/2013-as tanévre

Kedves Diákok!

Tagozatkódok alapján megtekinthető iskolánk ideiglenes felvételi jegyzéke pdf formátumban.

 

Tagozatkód: 01 (4 évfolyamos gimnáziumi osztály)

Tagozatkód: 02 (4 évfolyamos gimnáziumi osztály, közrendvédelmi csoport)

Tagozatkód: 03 (5 évfolyamos gimnáziumi osztály, angol nyelv)

Tagozatkód: 04 (5 évfolyamos gimnáziumi osztály, német nyelv)

Tagozatkód: 05 (4 évfolyamos szakközépiskolai osztály)

 

Adó 1%-a


A Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola Diákjaiért Alapítvány Kuratóriuma arra kéri Önöket, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-val támogassák Bicske város egyetlen középiskoláját.

Az alapítvány adószáma: 18494149-1-07

Segítségüket a diákok nevében előre is köszönjük.
 

Köszönő levél városunk polgáraihoz

 

Kedves Várostársunk, tisztelt Támogatónk!

 

Bicskei gimnáziumunk, a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola ezúton szeretné hálás köszönetét kifejezni mindazoknak a vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy városunkban és vonzáskörzetében élő gyermekeink 2012-i szalagavató ünnepségét méltón megünnepelhesse.

Ismét megéltünk közösen egy büszke eseményt: hatalmas érdeklődés közepette a Művelődési Ház színpadán a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola végzős diákjai részesültek a 2012. évi felnőtté avatás, a szalagtűzés felemelő élményében. A hosszú évek óta szertartássá nemesedett az ünnepélyes szalagavatás meghatottságtól sem mentes eseménye. Az ünnepély köszöntői és az ünnepélyes szalagtűzés után gyermekeinket, „eddig talán sosem látott” ifjú hölgyeket és urakat láttunk önfeledten keringőzni báli ruhában, szmokingban, frakkban, vagy modern tánckölteményt előadva.

Diákjaink és az eseményt szervezők nevében tisztelettel köszönjük a bál megszervezéséhez, nyújtott értékes támogatását.

Az Ön, Önök segitségével egy olyan eseményt hoztunk létre, amelyre méltán büszkék diákok, szülők, tanárok és támogatóink. Az Ön segítsége számunkra egyben biztatás céljainkban és osztozás ünnepünkben. Köszönjük!


A Vajda János Gimnázium diákjai és vezetősége nevében

Glaszhütterné Kiss Annamária

intézményvezető

 

Félév

 

Ismét eltelt egy félév. Egy félév, ami tele volt nehézséggel, könnyedséggel, szomorúsággal, vidámsággal, na és persze sok-sok izgalommal. Nem volt egyszerű félév. Az iskola rengeteg kihívásnak felelt meg.
Szeptember 17. – Önzetlenség napja. A VÁROS összefogott, hogy egy nemes ügy érdekében segítsen, ez sikerrel járt. Örömöt szerezhettünk, boldogságot és nem utolsó sorban egy hatalmasat bulizhattunk. A szervezés, mint ahogy általában semmi, nem ment simán. Borzasztóan meg kellett dolgozni a célért. Sok volt az idegeskedés, feszültség, de ez mind nem volt hiába. Sikerült. Egy osztály, egy iskola, egy város, egy család. Büszkék lehetünk.
Véget ért ez az időszak, ámde koránt sem zárult még le a félév. Számos versenyen vagyunk túl, jó eredményekben gazdag versenyeken. A tanárok elégedettek lehetnek. Mi diákok is azok vagyunk.
Iskolánk művészeti szekciója sem elhanyagolható. A Vajda Színpad már az első félévben több fellépésen is túl volt és nem kevés pozitív visszajelzéssel gazdagodott. Először egy hagyományos Október 6-i városi megemlékezést tartottunk és egy a Szociális Otthonnak szánt remek műsort, és egy hagyományt teremtő előadással a Budaörsi Posta Logisztikai Központ épp nyugdíjba vonuló munkatársait leptük meg. Szintén nagy sikerrel.
Persze ne felejtsük ki iskolánk énekeseit sem, akik szintén részt vettek az imént felsorolt valamennyi kulturális programban és remek teljesítményük szintúgy nagy sikert aratott.
Eltelt szeptember, eltelt október s november is, de még volt hátra egy december, mely szintén megérdemli, hogy kiemeljük 1-2 programját. Eljött a karácsony, tehát újabb eseménysorozat következett. Esett a hó, sültek a sütik, főttek a finomabbnál finomabb ételek, díszítették a fákat és mi énekeltünk. Van-e szebb, a csodálatos s meghitt karácsonynál, a szívből szóló dallamoknál? Lehet-e bármi mással nagyobb örömet szerezni, mint egy szívből jövő ajándékkal, a szeretettel? Mi megadtuk ezt és rendkívüli boldogsággal töltött el bennünket. A Szociális Otthon ismét meghívott minket, hogy lepjük meg a gondozottakat és a gondozókat s mi szívesen tettük. Nagyon aranyosak voltak és hihetetlenül jó volt látni, ahogy örültek nekünk. Örömet szerezhettünk és szinte semmibe nem került csupán kitártuk a szívünket és hagytuk, hogy a szeretetből, amit szívünkben hordozunk, mindenki kaphasson.
Nagyon szép félévet hagytunk magunk mögött, melyet úgy érzem, sosem feledünk majd, hiszen ez lehetetlen. Remélem az előttünk álló idő is így telik majd el.

 

Csévi Alexandra

11. A osztályos tanuló

 

Szalagavató 2012


A Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola szalagavatóján készült képek megtekinthetőek a galériában.

 

Scháden Dorina 12. B osztályos tanuló szalagavatón elhangzott beszédének megtekintése.